Lehet… A Mercedes-Maybach S600 Pullman 50 évvel azután jelenik meg a luxusautók piacán, hogy a legendás név először feltűnt egy Mercedesen.

Ilyen az új Eurocopter Mercedes enteriőrrel

A Eurocopter az EC145-ös helikopterek exkluzív enteriőrjének kivitelezésével a Mercedes-Benz olaszországi formatervező-stúdióját bízta meg. A luxushelikopter még a genfi EBACE légi kiállításon debütált 2010-ben.

Mercedes-Benz AMG Vision Gran Turismo

Az egyik legnépszerűbb autószimulátor legújabb részében, a Gran Turismo® 6-ban egy eddig nem látott Mercedes-Benz modell tűnik majd fel.

Mercedes-Benz G63 AMG 6×6

A 4X4 már nem menő, legalábbis a Közel-Keleten. Az arab olajsejkek már 6X6-os hobbiautókra vágynak, így a Mercedes-Benz egy brutális, a G-osztály alapjaira épített luxusterepjáróval kedveskedik nekik.

A G63 AMG egy plusz hátsó tengelyt kapott, ahogyan korábban az ausztrál hadsereg G320-as modellje. Az újdonság azonban nem 320-as dízel motorral, hanem egy erőteljesebb, 550 lovas, 5,5 literes V8-as AMG-vel érkezik, mely kamionnyi, 760 Nm nyomatékkal bír majd.

Mercedes Ener-G-Force Concept

Koncepció révén egy rendőrautós pályázatra készült a Mercedes brutális Ener-G-Force terepjárója, mely minden bizonnyal a Los Angelesi Autószalon egyik ígéretes innovációja lesz. Gordon Wagener, a brand dizájnosztályának feje az Ener-G-Force-t egyértelműen az offroad jövőjének kiáltotta ki.

SLS AMG Coupé Electric Drive

Még a Párizsi Autószalonon mutatkozott be az SLS AMG Coupé Electric Drive széria újdonsága, mely elektromotorjaival 750 lóerős(!) összteljesítményt képes produkálni. A bődületes meghajtás mellett a Merci luxuskupé - a lítium-ion akkumulátoroknak köszönhetően - teljesen elektromos üzemmódban akár 250 kilométeres távot is meg tud tenni.

Bang & Olufsen a Mercedes ML-ben is

BeoSound dübörög a Merci legújabb terepjáróiban. Az Aston Martin, az Audi és a BMW prémium- és luxuskategóriás modelljei után most az M-osztály is megkapta a legmenőbb gyári hangcuccokat.

Schwarzenegger újított egy Merci Unimogot

Negyedmillió dollárért egy Mercedes-Benz monster truckot újított Arnold Schwarzenegger. Az Unimog U3000-es modellt ezúttal - a német gyár közreműködésével - kifejezetten utcai használatra alakították át, mivel azt leginkább a hadsereg használja úttalan utakon.