Már 2020-ban kigurulhat az első elektromos négykerekű - iMove - az Apple szupertikos autódivíziójából, legalábbis a társaság vezetése ezt várja el a mostanában szerveződő csapattól - írta nemrég egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva a Bloomberg. Autó küldetése persze az autóipar újraértelmezése lesz. Ezt pedig az egész világ várja a jelenlegi legértékesebb vállalatától, mely felhalmozott, közel 180 milliárd dolláros tartalékával egyedülálló anyagi helyzetben van.

Stílusos fa cerka iPadokhoz

Még nem teljesen kiforrott a rajz és a festészet művészete iPadokon és egyéb digitális eszközökön, de tény hogy születtek már remek digitális alkotások. A Fiftythree fejlesztői a nagysikerű alkalmazásukhoz, melyet hobbiból mi is előszeretettel használunk iPadunkon, egy igazán stílusos „varázspálcát” terveztek.

August az okoszár

Okostelefon után itt az okoszár. Yves Béhar innovatív Agust fejlesztése lehetővé teszi, hogy kilogrammos kulcscsomók helyett elég legyen a ház urának egy iPhone-t vagy valamilyen Androidos mobilkészüléket a zsebbe csúsztatni és az, mint bluetooothos beléptetőrendszer máris ajtókat nyit ki.

iXoost - iPhone dokkoló kicsit másképp

A kipufogóhang teljesen új értelemet nyer az iXoost hangszóróinak bemutatkozásával. Az olasz csapat cirka másfél, kétmillióért igazi sportautók kipufogócsöveiből hegeszti össze az Apple (iPhone, iPod) kompatibilis hangberendezéseket. Ekkora összegért persze már egyedi igények alapján készülnek a leginkább luxusautóktól és motoroktól zsúfolt garázsokba illő iXoost cuccok.

Bissol - mechanikus óra iPhone 5-höz

Se karóra, se zsebóra vagy éppen mindkettő és még kellene egy ráadás? Akkor itt a Bissol, feltéve ha iPhone 5-ösöd van. Az okosmobilhoz csatlakoztatható „mutatós” darab azon túl hogy vizuális, feldobja kedvenc telódat, s még aranyozott mutatóival a pontos időt és a holdfázist is mutatja.

Bikepod

Fotózz és kamerázz menetközben a japán fejlesztésű Bikepoddal!

Hard Graft iPhone 5 mobiltok

Minden bizonnyal még Steve Jobs figyelmét is megragadná, ahogy rideg fém köntösében tökéletesen illeszkedik a csúcstechnológia a tradicionális kézimunkával megalkotott puha bőr kézművességbe.

Stílusos fa billentyűzet a Lazerwoodtól

Az Apple alumínium változatú klaviatúrájának letisztultsága már önmagában is lenyűgöző, de a hideg téli napokon a fémes tapintás néha kissé hűvös érzetet kelthet. Ezért egy kis természetes melegséggel a Lazerwood újraértelmezte a hi-tech kütyük matériaválasztékának határait és az almás billentyűzet alapjára fából készített tökéletes illesztésű, 100%-os sterilséget garantáló gombokat.

A 40-45 dolláros cool számítástechnikai kiegészítő dió- és cseresznyefa változatban is rendelhető.

Romotive Romo

A Skynet még nem ébredt öntudatra, viszont a Romo, mint az új kor kedves kis előhírnöke már felkerült a számítógéprendszerek és hálózatok által alkotott metaforikus térbe… A mini kütyü technikai megoldásaiban emlékeztethet a brutális T100-as terminátorra, azonban „ő” nem egy gyilkoló gép, hanem egy lánctalpas elven működő cuki iPhone dokkoló.

iPhone Lens Dial

Bár 250 dolláros árával nem éppen olcsó kategóriás kütyü a Lens Dial, mégis szerepel a legcoolabb iPhone kiegészítők listáján.

iPad 4, iPad mini és az új iMac

Megnyílt a legnagyobb ázsiai Apple bemutatóterem Pekingben. A három emeletes, több mint 2 ezer négyzetméteres gigastore természetesen a metropolisz szívében kapott helyet. Kína egyébként a második legjelentősebb piaca a brandnek az Egyesült Államok után. Hatalmas érdeklődéssel fogadták a keleti országban is a napokban bejelentett iPad minit, valamint az iPad 4, a retinás MacBook Pro 13”, az új Mac mini és iMac modellfrissítéseket.

Bobine; a legcoolabb iPhone töltő

Tölt, tart és cool… A USB-s Bobine tetszőlegesen hajlítható fém vázának köszönhetően számos szituációban kreatívan helyt áll; legyen szó fix állványos amatőr fotózásról, vezetés közbeni navigációról, - melyet a maga egyszerű, de nagyszerű módján kicsit újra is értelmez - de szuperül mutat akkor is, amikor az asztal felett lebegteti kedvenc iPhone-unkat.

Steve Jobs Tribute MacBook Pro

Egy éve hunyt el minden idők egyik legnagyobb elméje, Steve Jobs. A kompromisszumokat nem ismerő „látnok” tiszteletére többek között egy mindössze három darabban limitált MacBook Pro Retina Display is emléket állít.

Ultra-hi-tech Bentley belsőtér

A Theater és iPad specifikációs enteriőr is rendelhető már a Bentley markáns megjelenésű Mulsanne limuzinjához. A többmilliós luxuscsomagok kellemesen ötvözik a brit luxusmárkától megszokott klasszikus eleganciát a modern, hi-tech stílussal.

Mindkét változatnál meghatározó elemeknek számítanak az impresszív kijelzők, legyen a szó Full-HD-s LED monitorokról vagy éppen Retina Display-es Apple cuccokról. Ez utóbbi esetében egy iPadra előre telepített, egyedi Bentley programon keresztül vezérelhetőek a digitális élményberendezések.