A Bugatti Veyronból összesen háromszáz kupé és százötven roadster készült. Az utolsó példány, egy La Finale feliratot viselő Grand Sport Vitesse lett, mely állítólag egy közel-keleti vevőé lesz.

A Bugatti Veyron ezernyi lóerejével a legek luxusautójaként vonult be az autógyártás történelmébe. Nyolcliteres, tizenhat hengeres erőművét négy turbófeltöltő lélegezteti. Típusától függetlenül, 400 km/óra fölötti végsebességével a világ leggyorsabb autójaként ismerik; kevesebb mint 7,4 másodperc alatt gyorsul 200 km/h és 16,7 másodperc alatt 300 km/h fölé.

Wolfgang Dürheimer, a Bugatti elnöke a következőket mondta: "A Veyronnal megalkottuk azt az autót, amely már most ikonja az autózás történetének. Mind technológiában, mind formatervezésben messze megelőzte korát." Majd hozzátette: "A Grand Sport a teljesítmény egy újabb csúcsát nyújtja a nyitott sportautók szegmensében. Mi pedig a jövőben is ugyanezt a szintet kívánjuk tartani."

Az utód még 2015 végén megérkezhet Chiron néven, 1500 lóerős teljesítménnyel…